fbpx

A fültisztítás fontos a mindennapi életünkben, bár néha kevésbé figyelünk rá oda. Gondos és helyes tiszítással és a megfelelő eszközökkel elkerülhető a fülgyulladás, és a fül betegségei.

 

A fültisztító pálcát felejtse el!

A fül külső hallójárata öntisztuló, amely során a fülzsír folyamatosan kifelé sodródik a fülből. Ám ezt a folyamatot a ma divatos blutooth fülhallgatók (headset) és a hallókészülékek, füldugók használata megzavarja. Így alakul ki a fülzsír kóros felhalmozódása, „betunkolása”, amit lehet hogy csak szakember tud megoldani. A fülzsír hasznos, mert védi a hallójáratot a fertőzésektől és az még nagyobb probléma, ha nem termelődik. A túlzott felhalmozódás ellen tehetünk azzal, ha hetente fülzsíroldó készítményt pl. Regeno fülcseppet használunk, amely lazítja a szennyeződéseket, így könnyebbé válik azok eltávolítása.

Hetente egyszer-kétszer bele is zuhanyozhatunk a fülbe ép dobhártya mellett. Viszont fontos az is, hogy ne maradjon bent a víz. A törölköző csücskét a sérülés veszélye nélkül használhatjuk, de a hallójáratba mélyen nem szabad benyúlni. Fontos az is, hogy fürdés vagy strandolás után is eltávolítsuk a vizet a fülünkből, valamint a mögötte lévő részt is töröljük szárazra. 

Valamint a Regeno fülcsepp megelőzési céllal is használható, hogy ne alakuljon ki hallójáratgyulladás.

Ha még is kialakul gyulladás, vagy nem szűnik a dugulás, akkor keresse fel fül-orr-gégészeti magánrendelőnket.

Nem hagyott valamit a kosárban?
Nézze meg a kosár tartalmát most!
A rendelés nincs befejezve. Nézze meg a kosár tartalmát most!
Kosár tartalma